Mi lesz veled Amazonas?

Olvasási idő: 4 perc

Világégés, vagy van még ezután? Talán ezt a kérdést kéne feltenni minden embernek a Földön és nagyon komolyan venni azt, ami jelenleg Dél-Amerikában zajlik. Sok mindenre lehet mondani, hogy a jövőnk a tét, de itt a szó a szoros értelmében a harc a jövőnkért folyik.

Az idei évben a tavalyihoz képest több mint 40%-al nőtt a kialakuló erdőtüzek száma az amazonasi esőerdőben. Ez aggályos kérdéseket vet fel, nem csak a térség de mindannyiunk számára. Ugyanis onnét származik a belélegezhető oxigén mintegy 20%-a. Nem mellékesen pedig ott él a Föld szárazföldi fajainak csaknem harmada. Így az erdő megőrzése létfontosságú a bolygó ökológiai egységének megőrzése céljából.

Az emberek egyre nagyobb számban értik meg az őserdő megőrzésének fontosságát, azonban ez nem mindenütt van így. Pont azok az emberek nem értik igazán, illetve nem képesek mérlegelni a dolog súlyát, akik a legtöbbet tehetnének az ügy érdekében. Ezek pedig a brazil emberek. Ők azok, akik le dózeróljak az erdőt, hogy termőföldekhez jussanak, felégetik és ültetvényekké alakítják át. Mindezekkel pedig saját maguknak épp úgy ártanak, mint a bolygónak. Az így szerzett földek csak rövid ideig maradnak olyan mértékben termőképesek, hogy megérje feláldozni az erdőségeket.

Akkor miért teszik ezt?

Azért, mert nem gondolnak arra, mi lesz később, évek, évtizedek múlva, illetve, amikor már visszafordíthatatlan károkat okoznak az erdőben. A pillanatnyi haszon elve alapján cselekednek, mit sem törődve a fenntartható gazdasággal. Azzal, hogy területeket vesznek el az erdőtől, befolyással vannak egész Amazónia létére. A csökkenő erdőterületek növelik az aszályos időszakok gyakoriságát, hosszát és súlyosságát, amikor pedig elered az eső, az erdő hiányában gyorsan árvizek alakulnak ki, mivel nincsen mi megfékezné az árhullámot. Ezzel együtt a talajpusztulás is felgyorsul, hiszen a nagy mennyiségű víz egyszerűen elmossa a talajt. De az erdőségek nélkül a csapadékmennyisége egyre csak csökkenni fog, mivel a hatalmas kiterjedésű növényzet óriási mennyiségű vizet párologtat el, amiből esőfelhők képződnek. A hihetetlenül vastag és sűrű növénytakaró szivacsként szívja magába a nedvességet és szabályozza az egész medence éghajlatát ezáltal.

Így hosszútávon még csak értelme sincsen annak, amit tesznek, annak reményében, hogy nagyobb haszonhoz jussanak. Ugyanis, ezzel csak igen rövid távon juthatnak termőtalajhoz, ugyanis az aszály vagy épp az árvizek és a gyors talajpusztulás, úgy is tönkreteszi a földeket és a termést.

Óriási mennyiségű szenet tárolnak a növények. Ebből építik fel szerkezetüket és elégetve őket, mert, hogy ezt teszik az ott élők, ezt egyszerűen áthelyezik a légkörbe. Ezzel pedig tovább fokozva a klímaváltozás mértékét, mert hogy a széndioxid egy üvegházhatású gáz.

Ez az esőerdő 100 millió tonna szenet tárol, megköti a levegőben lévő szén-dioxidot, miközben a légkörben lévő oxigén 20%-át állítja elő. Írja az időkép.

Ha ez megtörténik, akkor az azt jelentené, hogy a 20,93%-os légköri oxigén szint 16,74%-ra csökkenne? A következő nagy kérdés, amit fel kell tennie magában mindenkinek, az pedig a következő: Akkor azt mi éli túl, mi itt leszünk még, hogy lássuk azt?

Néhány egyén rövidtávú érdeke (lásd brazil farmerek) nem írhatja felül a teljes emberi közösség kollektív érdekeit.

Nem csak ott helyben fontos a környezet szempontjából, de mindannyiunk érdeke is, hogy meg lehessen állítani az esőerdő pusztulását.

Mindezek fényében a gyújtogatásokat kéne megelőzni, hogy hasonló soha többé ne fordulhasson elő. Példa nélküli büntetéseket és szankciókat kéne bevezetni Brazíliával szemben és rákényszeríteni a kormányt a hathatós fellépésre a gyújtogatók ellen.

Ezzel egyidejűleg pedig fel kellene ajánlani egy nemzetközi segítséget, egy fenntarthatóbb és hosszútávon az esőerdőnek is kedvező gazdasági rendszer kiépítését a környező országoknak. Nemzetközileg érdekelté kell őket tenni az erdő érintetlenségének megőrzésében. A lakosságban pedig tudatosítani kell, azt, hogy az Amazonas medence élővilágának megőrzése közös emberi érdek, így nekik is hátrányuk származik csak abból, ha elpusztítják ezt a mindannyiunk számára nélkülözhetetlen természeti erőforrást.

Az amazonaszi esőerdő létének fennmaradása egyben az emberiség létének fennmaradását is jelenti. Nincsen még egy ekkora jelentőséggel bíró ökoszisztéma a földön, ami hatással lenne az egész világ sorsának alakulására.

Képek: Unsplash
Forrás: Időkép Mandiner 777blog 888

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük