Blogindítás egyszerűen

Az internet mindenkié és most már tényleg igaz is ez a közhelyes állítás. Bárki könnyedén indíthat saját weboldalt, blogot pillanatok alatt. Csak egy domain kell hozzá és egy webhost és indulhat is a buli. Az ingyenes tartalomkezelő rendszerekkel már programozói tudás sem kell hozzá, csupán alap írás- és olvasási készségek. Tehát ugyanazok, mintha csak a közösségi médiában posztolnál bejegyzéseket.

Az alábbi bejegyzésben egy wordpress-es blog elindítását tárgyalom. Nem lépésről lépésre, technikai szemszögből nézve. Többnyire saját tapasztalatok és benyomások alapján bemutatom, én miként írom a blogot.

Korábban már írtam arról, miért jó a saját platform, azaz egy webhostnál bérelt tárhellyel dolgozni, így ebben a bejegyzésben csak arról lesz szó, hogy ez milyen költségekkel és számítógépes ismeretekkel jár. A nem saját domaines megoldásokkal a továbbiakban sem foglalkozom.

Domain és tárhely

A saját domain név és webtárhely bérlése sem emészt fel már olyan horribilis összegeket. Akár már évi 3-4 ezer forintból lehet saját domainünk, valamit havi 5-6 százból tárhelyünk. Ez többnyire elég az elinduláshoz, viszont cserébe ugyan csak 1 gigabájt tárhelyet kapunk, ami nem tűnik soknak, de ha valaki szinte csak szöveges bejegyzéseket tesz közzé néhány képpel, akkor bőven elegendő ez is. Természetesen a képeket jól kell méretezni, hiszen semmi értelme gigantikus felbontású és méretű fájlokat felölteni, mert az emberek úgyis csak kis méretben fogják megtekinteni őket.

Aki nem tudná, annak elmondom mi is ez a tárhely. Egészen más, mint amit a legtöbben ismernek felhőtárhelyként. Azok csak fájlok tárolására valók. Egy weboldal indításához egészen más tárhely szükséges. Ehhez tartozik fizikai memória és processzor idő is. Képes programok telepítésére és futtatására. Például a WordPress is ilyen.

Képek

A képek megfelelő tömörítésére, méretezésére, tehát az optimalizálásukra a Squoosh ingyenes böngészőből működő eszköz az egyik legkényelmesebb. Itt könnyedén állíthatjuk a kép minőségét és felbontását is, így pár kattintással szemmel nem észrevehető mértékű minőségromlás esetén egy átlagos 2-5 MB-os méretű képből könnyedén 50-300 KB-osat faraghatunk.

A Trivl képei többnyire FHD felbontásban kerülnek fel. Ezek még nem foglalnak túl nagy helyet, viszont időtálló, kellően nagy felbontású ahhoz, hogy még sok év múlva a jóval nagyobb képpontsűrűségű képernyőkön is megfelelően mutassanak. Nem látom értelmét ennél nagyobb képeket feltenni, így is csak a szöveg közben vagy kiemelt képként, annak tetején jelenik meg korlátozott méretek között. Eleinte még volt, hogy kisebb képeket használtam, de némi próbálgatás után és kis gondolkodással rájöttem, hogy hosszú távon az nem lesz jó, ha 640×480-as képek is vannak.

Mint ahogy azt már mindenki láthatta, a felhasznált képeket a Pixabay és Unsplash ingyenes kép-adatbázisából merítem, amit a cikkek alatt rendre fel is szoktam tüntetni, habár ez nem kötelező.

Tartalomkezelők: WordPress

Az én blogom nagyon sok másikhoz hasonlóan a WordPress-t használja. Ez egy ingyenes honlapmotor, tartalomkezelő rendszer, ami ráadásul még igen egyszerű is. Természetesen van sok más, amivel megoldható a honlap működtetése, de ezt ismerem a legjobban. A Drupal-t is próbáltam, de nem jött be. Nekem a WP sokkal kézenfekvőbb megoldás.

A legújabb változata most már nagyon kényelmes szerkesztőt kínál a bejegyzések létrehozására. Egyszerűen blokkokba rendezve tudjuk igazgatni a cikkünk egyes elemeit. Így a szerkesztésük egymástól függetlenül valósulhat meg. Arról nem is beszélve, hogy könnyen lehet pakolászni őket felfele és lefele is, ha épp átrendeznénk a sorrendjüket.

Ezt csak azért emelem, ki, mert nekem ez komoly segítség az írás közben. Könnyen átlátható, amit írok és az új bekezdések beszúrását is nagyban megkönnyíti.

Nem fogok részletekbe menően kitérni minden funkciójára, tele van vele a net. A Google-ben rákeresve bővebben is tájékozódhattok erről. Mindentől függetlenül nem tartom kizártnak, hogy a későbbiekben írjak róla egy kis összefoglalót a saját tapasztalataim alapján. Egyébként is a legtöbb ilyen cikk angolul van.

Tárhely szolgáltató

Az én választásom a Magyarországon működő Ezit Kft. által kínált szolgáltatásra esett. Világszínvonalú, amit nyújtanak, cserébe viszont igen keveset kell fizetni. Ráadásul magyar, ami az ügyfél-szolgálatukkal való kommunikációt és a technikai segítségnyújtást is nagyban megkönnyíti. Szinte bármilyen kérdésben rendelkezésünkre állnak az év minden napján. Több ízben vettem már fel velük én is kapcsolatot és mindig készséggel segítettek. A felmerült problémámat gyorsan, rugalmasan megoldották.

Több tucat tárhelyet kínálnak, rendkívül kedvező áron. Ezeket néhány nagyobb kategóriába foglalják össze. Írtam nekik és megkérdeztem, miként értik azt, hogy az adott csomag mennyi látogató havi kiszolgálására képes. A válaszuk megnyugtató volt, legalábbis számomra.Kifejtették, hogy az csak egy hozzávetőleges érték, amit nagyban befolyásol a futtatott weboldal félépítésese. Tehát nem kell attól tartani, hogy egy látogatói szempontból jobban eleresztett hét után lecsapják a netről a weblapunkat. Legfeljebb annyit fogunk tapasztalni, hogy belassul és akad, mert a bérelt erőforrásaink nem képesek már egyidejűleg a hirtelen megugrott számú olvasó kiszolgálására.

Majdnem elsiklottam egy fontos adat felett. A tárhelyeik kizárólag SSD alapúak, tehát piszokgyorsak. Persze amennyire egy pár száz forintos szolgáltatás az lehet. De nem igazán lehet olyat találni, aki labdába rúghat mellettük a hazai piacon.

Fontosnak tartom a továbbiakban leszögezni, hogy ez itt nem reklám. Csak egy pozitív tapasztalat a szolgáltatóval, és ezt osztom meg veletek.

Kép: Pixabay

Ha tetszett, a bejegyzés, akkor oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal. Véleményed, mondani valód van a témával kapcsolatban? Ne habozz, hagyj kommentet a bejegyzés alatt, vagy reagálj másokéra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük