Felvillan a fény

Olvasási idő: 6 perc

Összehozza a családokat, feleleveníti azt, amit már elveszettnek hittünk.

Az elmúlt évtizedekben a világ önmagát sodorta a kipusztulás szélére. A mértéktelen erdőirtás és a természeti-erőforrások kontrollálhatatlan kizsigerelése olyan folyamatok elindításához vezetett, aminek a következményeit épp most tapasztalja meg az emberiség. Mindezek mellett pedig az egyén a közösség elé helyezésének filozófiája csak tovább súlyosbította az amúgy sem megnyugtató helyzetet.

A túlglobalizáció mintapéldányai Európa és Észak-Amerika lettek. Egész gazdasági ágazatok kerülnek a csőd szélére, mivel az ellátólánc olyan kiterjed nemzetközi szinten, hogy még a kisebb korlátozások a szállítmányozásban is igen súlyosan tudják érinteni az ipar nyersanyag-ellátottságát. A kész termék az értékesítés helyére történő elszállításáról pedig nem is beszélve.

Ha csak röviden a gazdasági vonatkozásokat szeretnénk jellemezni, akkor itt meg is állhatnánk. Mert a legnagyobb problémát ez okozza. De ennél jóval árnyaltabb kérdésről van szó.

Helyi ipari beruházások, az ellátólánc rövidítése, ami végeredményképpen még a környezetszennyezésre is részben megoldást tudna jelenteni. Ez lenne az egyik megoldás, amit a tanulságok levonása után meg is kellene valósítani.

A globalizáció ellenszere

Tulajdonképpen a globalizáció és a nemzeti szuverenitás nem ellentétes szemben álló felek. A kettőt ki lehet békíteni egy egyensúlyi állapotban, amikor a globalizáció szolgálja egy nemzetállam érdekeit és nem a nemzetállam a globalizálódó világot.

Nemzeti értékek és összefogás.

A világ már eddig is a politikai és kulturális csatározásoktól volt hangos, most pedig a kialakult helyzet megmutatta melyik félnek is volt mindvégig igaza. A bajba került országok mind nemzeti válaszokat adnak a kihívásokra és nem a nyitott társadalom globális segítségére számít, hanem a nemzeti egységre és összefogásra.

Csak együtt sikerülhet, megosztva nem!

Azonban vannak olyan nemzetiségtől és kultúrától független alap emberi eszmék, amiket mindenkinek sajátjának kellene tudnia. Ezek közé tartozik az egymás megbecsülése, az elvégzett munka értékelése és az idősek tisztelete. Valahogy rohanó világunkban a legtöbben ezt már elfeledték és most egy fájdalmas emlékeztetőt kénytelenek kapni, holott nem kérték.

Túlzsúfoltuk világunkat és a szó szoros értelmében egymás nyakán élünk. Versengünk, harcolunk mindenki ellen és közben észre sem vesszük, hogy senkit nem tudunk legyűrni, csakis saját magunkat. Óriási megavárosok nőttek ki szinte a semmiből alig száz év alatt. Majd értetlenül figyeljük, ahogy a természet segítségért kiált. Azonban mi nem meghallottuk szavát, hanem igyekeztünk befogni a száját, hogy még hallani se kelljen kiáltozását.

Önző és gyarló lények vagyunk mind. De most lehetőségünk van belátni, hogy tévedtünk. Ezzel pedig elindulhatunk egy olyan úton, ahol megtanulhatunk harmóniában és békében élni saját magunkkal. Elfogadni azt amik és akik vagyunk. Megbékélni azzal, amilyennek és akinek születtünk. Ha ez sikerül, onnantól el fogjuk tudni fogadni a többi embert is. Itt kezdődne a béke korszaka.

A kulturális gyökereink megőrzése és felelevenítése létfontosságú identitástudatunk megőrzése céljából.

A legnagyobb érték a gyermek, a legfontosabb közösség pedig a család.

A családot pedig lehet többféleképpen, több méretben is értelmezni. A család legkisebb egysége a szüleink, testvéreink (ha vannak), párunk (házastárs) és a gyermekeink, majdan unokáink. A család nagyobb, tágabb körét pedig lehet értelmezni, egy nemzet egy ország szintjén is. Erre egy kitűnő példa, amikor a világ valamenyi polgára szülőhazájába próbál visszajutni és otthon átvészelni a gondterhelt időket.

Erre én csak azt tudom mondani, amit a közmondásunk is:

Mindenhol jó, de a legjobb otthon.

Ez azoknak szól, akik valamilyen okból, de elhagyták az országot és másutt kívántak boldogulni. Az elmúlt hetekben pedig mégis hazatértek, mert ösztönüktől vezérelve mindenki arra törekszik, hogy baj esetén azt otthon vészelje át. Ez egy olyan késztetés, ami belénk van kódolva. Ahonnan gyökereink eredeznek oda vágyunk nehézségek esetén, hogy a saját közegünkbe tudjunk szembenézni azzal, amivel külföldön egyedül lennénk.

Tévútra tévedt bárányok

Az erkölcstelenség megromlott bugyraiba süllyedő szégyentelenkedő tömegek eltévelyedett, akaratukat vesztett bohózatba illő mérgezett társadalom, ami megfojtja azt, aki nem hajlandó beállni a sorba.

Törtető álnokoskodó álságos világot teremtettünk magunknak, ami elfordította az embereket Istentől.

Katasztrófának kell történnie ahhoz, hogy az embereket rávezesse arra, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. Amikor kilátástalan a helyzet és a bizonytalanság uralkodik el a világon, a válaszokat pedig senki nem ismeri, akkor felértékelődik az Istenbe vetett bizalom és a reménybe vetett hit, hogy idővel túljutunk mindazon a kihíváson, amit leckeként feladtak nekünk.

Van remény a világ számára. Ez nem a véget jelenti, de nem is egy új kezdetet. Az élet folytonossága változatlan, töretlen. Mindig halad előre de változik. Időnként velünk, sajnos azonban előfordult az is, hogy nélkülünk.

Mindig ciklusokban kell gondolkodni, nem események végtelen sorozatának az egymás után következő eseményeként. De semmiképpen se véletlenszerűek, de azért előre elrendeltetve sincsen semmi. A sorsunk alakulásáért ugyan csak részben felelünk mi, de épp ez a célja a földi létezésünknek. Ha csupa olyan dolog történne velünk, amit előre eltervezünk és számítunk rá, abból soha nem tanulnánk.

A segítség már itt van, jelen van közöttünk. Isten angyalokat küldött, hogy kivezethessék az embereket a sötétségből, hogy ismét fényben füröszthessük lelkünket.

A test nem lehet egészséges a lélek egészsége nélkül.

Ez pedig épp úgy igaz fordítva is.

Csak meg kell hallani hívószavát és hinni benne, majd saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg végtelen kegyességét, szeretetét. Tulajdonképpen egy hatalmas szerencsénk van. Ő mindig megbocsájt és mindenkit visszafogad, viszont ezt nekünk kell kérnünk. Más nem teheti meg helyettünk, még maga Isten sem. Szabad akaratot adott gyermekeinek, amit soha nem fog elvenni tőlünk, még akkor sem ha végig kell néznie műve pusztulását.

Azonban ne higgye senki, hogy a munkát el fogja végezni helyettünk. Semmit nem fog tenni, semmi olyat, amit nekünk kellene. Az utat mutatják az Ő küldöttei, akik segíteni jöttek le közénk.

Csak harácsolt mindenki és a mának élt. Pedig van nap a holnapután is. Csak el kell jutni oda. Ehhez pedig tervek, életcél szükséges és rengeteg kitartás. No és persze megkérdőjelezhetetlen hit, hogy amit elterveztünk meg is valósulhasson.

Erőre is szükség van, hogy képesek legyünk szembenézni a nehézségekkel, amikor azok felbukkannak. Ennek azonban mindig függetlennek kell lenni a körülményektől. Az igazi erő belülről fakad és nem igényel külső támogatást.

A legsötétebb órák után mindig ott az új hajnal, ami kiutat jelent az éjszakából, csak kitartónak és fáradhatatlannak kell lennünk. Hinnünk kell abban, hogy van miért küzdeni és látni fogjuk, hogy közösen jobb hellyé tudjuk tenni a világot.

Borítókép: Pixabay
Képek: Unsplash

Ha tetszett, a bejegyzés, akkor oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal. Véleményed, mondani valód van a témával kapcsolatban? Ne habozz, hagyj kommentet a bejegyzés alatt, vagy reagálj másokéra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük