Mars arc

Olvasási idő: 2 perc

1976 július 25. ekkor készítette a Viking szonda ezt az azóta is sokat vitatott felvételt a Mars felszínéről. Az 1873 km magasból készült felvételen jól látszódik az azóta híressé vált mars arc. De van a képen még egy alak, ami ennél is elgondolkodtatóbb. Egy idegen arca.

Twitter-en görgetve véletlenül bukkantam rá és akadt meg rajta a szemem egy pillanatra. Mondom itt van valami. Korábban még soha nem tűnt fel, pedig már láttam a képet.

Számomra leginkább ET-re, a földönkívülire hasonlít.

A fenti kép bal alsó részén látható, míg a felső részén pedig az emberi arcot formázó. Természetesen ezt is megmagyarázzák, hogy a fény és az árnyékok játékának az eredménye illetve az adatok a Marsról a Földre történő hosszú útjának. Ennek a végeredménye pedig egy arc, pontosabban kettő illúziójának az eredménye.

Egyébként tényleg olyan, legalábbis nagyon hasonló, mint a szürkéknek nevezett idegenek, akik az elrablásos történetek figurái. Keskeny kicsi száj, nagy mandulaformájú szemek, kerek nagy fej, hatalmas homlokkal és a fülek mögött kiszélesedő koponya.

Na kire hasonlít a leírás? A szürkékre!

A szkeptikusok vajon ezt is csak képzelgésnek neveznék vagy tényleg van ott valami különös, nem természet alkotta képződmény?

Korábban már írtam egy cikket a marsi arcról. Ekkor viszont még nem tűnt fel a második, nem emberi alak.


Forrás: NASA

Ha tetszett, a bejegyzés, akkor oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal. Véleményed, mondani valód van a témával kapcsolatban? Ne habozz, hagyj kommentet a bejegyzés alatt, vagy reagálj másokéra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük