Slowly, azaz lassan

Olvasási idő: 3 perc

Nagyjából elmondható a világról, hogy pont ez az a szó, amivel egyáltalán nem lehet jellemezni. Mindenki csak rohan, mindent azonnal és gyorsan szeretne elintézni és a megfontoltság, a tartalom, a pillanat megélése és annak beteljesülésének kivárása a régmúlt homályába veszett. Ezen hivatott kissé tompítani egy Slowly névre keresztelt alkalmazás. Ennek a lényege, hogy az üzenetek továbbításának sebessége a beszélgetőpartnerek földrajzi távolságától függ.

A semmitmondó üres fecsegés helyett így sokkal tartalmasabb beszélgetéseket lehet folytatni. Hiszen át kell gondolni, hogy mit is szeretnénk elmondani partnerünknek, mert a válaszra akár két napot is várnunk kell.

A dolog pikantériájának ad egy külön élvezetet, amikor látom, hogy 8 óra múlva levél érkezik. A válaszomat pedig még azonnali reakció esetén is újabb 8 óra múlva kapja meg a beszélgetőpartner. Ez még inkább hangsúlyozódni tud, amikor egy nap a levél küldésének ideje. A világ legtávolabbi zugaiba pedig akár két nap is lehet. Ekkor már 4 napos levélváltással tud csak az ember “csevegni” partnerével.

Azt írják a szolgáltatásról, hogy ismerkedni lehet más vidéken és kultúrában élőkkel. Nos ez igaz, de ez nem újdonság más platformokhoz képest. Erre bármilyen üzenetküldő és közösségi háló képes. Az újdonság a kézbesítésben van. A relatíve hosszú idő, az ami a régmúlt idejét idézi fel, bár meglátásom szerint lehetne jóval hosszabb is. Amikor 600-800 kilométerre is csak két óra a kézbesítés az szerintem gyors. Az emberek viszont hamar megunnák, ha egy szomszédos országba is egy hét lenne a kézbesítési idő.

Az Android és iOS mellett létezik hozzá webes felület is. Ez viszont önmagában nem használható. Egy QR kódot kell leolvasni a telefonos alkalmazással a böngészőből. Így lehet aktiválni a webes felületet. Továbbá a böngészőböl csak azoknak tudunk írni, akiknek már küldtünk levelet a telefonról.

A profilbeállítások igen hasznosak. Meg lehet adni a beszélt nyelveket és azok ismeretségi szintjét is. Tehát beállítható, hogy valaki anyanyelvi szinten beszéli-e az adott nyelvet vagy haladó, kezdő, esetleg csak érdeklődés szintjén áll. Illetve vannak az érdeklődési körök, amiket a rendszer össze is tud vetni másokéval és a kereséskor jelzi, hogy egy adott személlyel mennyi az egyezés. Nyilván minél több, annál nagyobb a valószínűsége egy sikeres ismerkedésnek.

Továbbá lehet keresni nem csak a beszélt nyelv alapján, de országok szerint is. Így megkönnyítve az eltérő kultúrák és területek felfedezését, megismerését.

Nyelvzseniknek pedig további előny, hogy az egész magyar nyelvű felülettel is használható.

Az alkalmazást a gombra kattintva lehet letölteni. A webes felület pedig itt érhető el.


Ha tetszett, a bejegyzés, akkor oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal. Véleményed, mondani valód van a témával kapcsolatban? Ne habozz, hagyj kommentet a bejegyzés alatt, vagy reagálj másokéra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük